A rómaiak előtt

Az alábbiakban a község történetének szöveges áttekintése következik. A kiemelt részekről (nevek, események, tárgyak) rákattintva bővebb ismertető és/vagy kép is található.

A község mai területe a törökök kiűzése után alakult ki. A keleti határban lévő Sártványpuszta, Gombáspuszta, Pörös, Korpás-hegy Mohács előtt Esztergom vármegye része volt, önálló birtok (Sártvány) vagy a szomszédos Süttő, Bikol tartozéka lehetett. Így a község történetének áttekintése során a szigorúan vett Neszmélyre vonatkozó írott források mellett feltüntetjük az említett területekre vonatkozóakat is.

A Duna közelsége kedvezően hatott a korai népesség megtelepülésére, számos kultúra régészeti leletei kerültek napvilágra úgy a Duna fövenyéből, mint a régészeti feltáró ásatásokból illetve szántás közben.
Az első rendszerezett gyűjtéseket Lenhardt György dunaalmási festőművész végezte.
Számos tárggyal bővült a leletek köre, köztük római korival is, Szentessy László grafikusművész, tanár munkássága nyomán. Tanár úr dolgozatában, amelynek része a község története is, néhány művészi kivitelű illusztrációban örökítette meg több kultúra ránk maradt tárgyait. Ezeket a rajzokat mi is közöljük.

A honfoglalás előtt

A római korban a terület a limes része volt, a község határában későrómai őrtorony ("kis erőd") maradványait tárták fel Visy Zsolt vezetésével. Sokan a református templom tornyának alapjaiban is őrtorony alapjait vélik felfedezni. Római korba tartozó pinceépítményekről ír Wenninger Mátyás uradalmi gazdatiszt is, aki ezeket fogadóépületek melegítői gyanánt azonosította. Szénássy Zoltán szerint ehhez köthető a Szentessy László által megtalált lóetető is (Szentessy László szerint szenteltvíztartó vagy keresztelőmedence volt). A fogadóállomás valószínűleg kapcsolódik a szomszédos Dunaalmás egykori hévizes fürdőjéhez is, amelyről L. Aurelius Gallus, Pannonia egykori kormányzójának a gyógyforrások jó szellemének, a nimfáknak állított feliratos kövéről értesülünk.

A rómaiak uralmát elsöprő népvándorlás korából nem ismerünk a község területéről előkerült leleteket. Bél Mátyás szerint a szájhagyomány az V. században itt élt gótok művének tartotta a Vár-hegyen lévő földvárat illetve a sáncokat. Talán a 'gót' népnév rejlik a Göte(Gete)-patak nevében is, esetleg személynévi áttétellel. Az egykori limes mentén a hadak útja alakult ki. Rövidebb-hosszabb életű államalakulatok része lett a magyarok megérkezéséig. Hunok, gótok, langobárdok, avarok, frankok, szlávok egyaránt megfordultak a területen.

A magyarok megérkezése után

Honfoglaló őseink megszállták a területet. Ekkoriban gyér szláv népesség lakhatott a vidéken. A község területén állandó magyar település ekkor még nem alakult ki, bár a szomszédos Dunaalmáson illetve a Vár-hegy keleti oldalában feltárt temetők jelzik a birtokba vételt. A község földrajzi nevei általában magyar nevek, de mindenképpen magyar névadást tükröznek. A község neve puszta személynévből (ragozatlan formában, utótag nélkül) keletkezett, ami a honfoglalást követő időszakban, a kereszténység térhódítása előtt jellemző, a Kárpát-medencében magyar sajátosság. Neszmély maga szláv eredetű név, s valószínűleg egy fontosabb személy, talán nemzetségfő lehetett a magyarok megtelepedése után. A magyarokkal nyilván békés viszonyban élt (a név jelentése: "aki nem bátor, félénk"), s (ragadvány?)neve a lakhelye neveként fennmaradt. Hasonlóképpen Sártvány(puszta) névadója egy Árpád-kori nemzetség egyik névadó őse. Ez a fajta névadás a hagyományokban sokáig fennmaradt, s Anonymus is alkalmazta gestájában fiktív személyeket alkotva egyes földrajzi nevek magyarázatára.

A Duna-menti szigetek gyümölcsösei, a halban gazdag folyó ideális téli szálláshelynek bizonyulhatott. A letelepült életmód, a kereszténység általánossá válása után a környék településein is egyházi birtokok alakulnak, szolgálónépek telepszenek meg. A legkorábbi ismert oklevelek az egyházi szervezet kiépüléséről, egyházak birtokadományairól vallanak. Tatán a XI. században bencés monostor épül, a szomszédos Almás is már Szent László oklevelében előfordul, mint ahol a pannonhalmi apátságnak birtoka volt. Ugyanígy Füzitőn is volt birtoka az apátságnak. Neszmély községet első hiteles említése is, mint az apátsági birtok, Füzitővel szomszédos falut írja le 1237-40 közt. (A Borovszky Samu szerkesztésében megjelent Magyarország vármegyéi és városai című munka Vende Aladár jegyezte Komárom vármegye községeit ismertető részében szereplő 1216-os évszám nem igazolható, téves. Csánki Dezső datálása az Albeus-jegyzék keletkezésére - 1235 körül - Györffy György és mások munkája nyomán módosult 1237-40 köztre.)
Ezenkívül egy 1225-ös adománylevél említ Sumulddal(ma Szomód) és Stanchcsal (a mai Dunaszentmiklós környékén) együtt egy Rugus nevű helyet, ahol erdő található. Ebben az oklevélben II. András király megerősíti rokonának, Miskolc nembeli Bors comesnek a babaduri hegyen fekvő keddhelyi apátság javára tett adományait (az apátságot később borsmonostorinak nevezték). A névazonosság miatt a Rugus nevű hely minden bizonnyal a neszmélyi Bors-hegy táján kereshető.
A falvak később vita tárgyát képezték Pous mester és az apátság között. Erről egy 1233-ra datált hamis oklevélből értesülünk, amelyet Károly Róbert 1317. X. 21-én írt át (valószínűleg nem sokkal ezen időpont előtt hamisították). Stanch és Sumuld mellett említés történik egy Dunaszél [Dunazel] nevű helyről is, ami egy szigeten található. A neszmélyi szigetek közül a Felső-szigeten találtak Árpád-kori telepre utaló nyomot egy terepbejárás során a tatai múzeum régészei.
Ugyancsak a mai Neszméllyel kapcsolatos az az 1303-ban kelt oklevél, amelyet az esztergomi Szent István Ispotályosrend keresztes konventje adott ki, s amelyben egy adásvételt hitelesít Zovárd mester és az esztergomszigeti apácák közt. Zovárd mester 1 eke földet vett 3 márka ezüstért a Sártványnak [Sartuan] nevezett helyen, s csatolta azt Sénkőaszó [Seenkuezou] nevű birtokához.
Neszmély történetéről ebből az időszakból nem szól írott forrás, így a falu történetére a későbbi korok forrásaiból következtetnek vissza a faluval foglalkozók. Györffy György nagyszabású, az Árpád-kor történeti földrajzát feldolgozó munkájában a Zovárd-nem birtokának tartja, míg Szénássy Zoltán Neszmélyi krónikája a komáromi várbirtok részének tekinti. Az tény, hogy Esztergomtól Komáromig (Koppánymonostor) a fejedelmi család nyomaival, leszármazottaival találkozunk, így valószínűleg a családhoz közelálló személy telepedhetett le a környéken. Különböző indirekt információmozaikok alapján egy lehetséges történetet vázol fel a Neszmélyi rege.

Az Anjouk és Zsigmond kora

Az Anjou Károly Róbert által végrehajtott hosszan elhúzódó konszolidáció után szól az első írásos forrás arról, hogy Neszmély, mint örökös nélkül elhalt ember tulajdona, a királyra száll. A király fia nevelőjének, Miklós mesternek és unokatestvéreinek, Hanthkonak és Máténak adományozza a falut szántóföldekkel, cserjésekkel, dunai rév-vámmal, vízi és száraz vámmal, melyet jövet-menet fizetni kell, dunai halászattal, s két szigettel együtt. A felsorolásból is kitűnik, hogy Neszmély erre az időre fontos hellyé nőtte ki magát. Az említett Miklós mestert, később Neszmélyi Miklósként is említik a források, Nagy Lajos idején pécsi püspökké is szentelik. A falut testvérének utódai, a Hanckófiak birtokolják a későbbi szerzeménnyel, Poroszlóval együtt, de később vitába keverednek az örökség felett.

Zsigmond király 6000 forintért veszi meg Hancko fia Jánostól a birtokait, közte a községet, amelyet később már mint mezővárost ad zálogba Garai Miklós nádornak a komáromi várral és Komárom mezővárossal, valamint falvakkal és vámokkal egyetemben, de a neszmélyi borkilenced is a zálogost illette. Maga Zsigmond 1404 június 26-án Neszmélyen keltezte egyik oklevelét, de 1407-ben is megfordult a községben. 1412-ben Ulászló lengyel királlyal együtt kirándulásokat tesz Tatára és Neszmélyre. Ezek a királyi látogatások arra utalnak, hogy ekkoriban a faluban volt olyan jelentős épület, monostor, amelyben a királyt és kíséretét elszállásolhatták. Egy ekkora monostor kegyura jelentős gazdasági hatalommal bíró személy kellett legyen, s ennek a hatalomnak egyik pillérét alkothatta a mezővárosi uradalom. Szentessy Lászlónak köszönhetően a Rómer Flóris által töredékként leírt "vörösmárvány, feliratos kődarab" másik fele is napvilágra került, s az összeillesztett darabokból előállt "Demeter gróf tetemének sírkőlapja". Az írásban "Demetrius comes"-nek nevezett személy a gótikus majuszkula betűk alapján a XIV. században, annak első felében halt meg. S valószínűleg már az ő idején épült templom. János neszmélyi pap az 1332-es pápai tizedjegyzék alapján öt garast fizetett, a következő évben pedig hármat.

A XV. századi virágzó mezőváros

Ez a monostor is közrejátszhatott abban, hogy a török ellen indult Albert király visszaútján, már betegen, megpihent a faluban. Azt a forrást, amely mellett a halál érte a királyt, Király-kútnak nevezik mind a mai napig. Fia, V. László később szintén felkereste a községet, apja halálának helyszínét.

A XV. század a község fénykora volt, amikor előbb Mátyás királytól kapott oklevélben korlátozták a komáromi vár követeléseit a mezőváros irányában - a király "látogatásának" emlékét monda őrizte meg. II. Ulászló oklevelében megtiltotta, hogy az áruikkal kereskedő neszmélyi polgárokat másutt bíróság elé állíthassák, vagy bármiféle jószágukat elvegyék: neszmélyi lakosok ügyében csak a neszmélyi bíró és esküdtjei ítélkezhettek. A XVI. század elejéről származó oklevelek tanúsága szerint a mezőváros rendes tanácsa jogosult volt függő pecsétes levelek kiadására. Ezen levelek első sorai rendszerint Neszmély privilegizált mezőváros státusára utalnak: "Nos... jurati caeterique cives et hospites oppidi privilegiati de Neszmel."

Török uralom alatt

A törökök 1543-ban elfoglalták Esztergomot és Tatát, s a hadjárat során érintették Neszmélyt is. Néhány évvel később mindössze hat lakható házról számolnak be a híradások. Komáromot nem tudták elfoglalni a törökök, míg Tata vára többször is gazdát cserélt. A portyázó csapatok rendszeresen jártak a tájon, így rövid békés periódusoktól eltekintve a környéken veszélyes volt az élet, s kevesen vállalták az itt lakást. Ugyanakkor az élet nem szűnt meg, a neszmélyi halászokról több forrás is megemlékezik. S még birtokvitáról is tudunk Neszmély és (Duna)Almás között... A többszöri újratelepítések illetve a mindkét oldalon fennmaradt adózási beszámolók jelzik a hely jelentőségét. Buda visszafoglalása illetve a törökök kiűzése vetett véget az áldatlan állapotoknak.

A törökök kiűzése után

Az élet normalizálódása után Neszmély ismét a komáromi vár birtoka, birtokosa a komáromi várkapitány. S felélednek a különböző perek is, 1749-ben például a neszmélyi udvartelkesek ellen a kisebb királyi jogok megszüntetése végett. Süttővel pedig határvita miatt került sor pereskedésre (Pörös).