Neszmélyi
Antológia

Danis Renáta: Lélekharang

A cím egyúttal megadja a ciklus alaphangját is. Lélek és harangozás. Naív, vallásos, női költészet ez, a mindennapok költészete. Témája, szimbólumai a hétköznapokból származnak, azokból a hétköznapokból, amiknek idilli csendjébe olykor durván, harsányan belegázol a politika, a különböző érdekek sokasága. S az idill eltűnik, a világ egyszerre zaklatottá válik, az értékek relativizálódnak, az emberek ideák után kapkodnak, támolyognak, szédelegnek talajt vesztetten. Pedig az igazi értékek évezredek során csiszolódtak ki, s váltak minden ember számára iránytűvé. Erről szólnak a versek. Az európai, keresztény világkép mellett keleti, buddhista, taoista gondolatok is felvillannak, s nagyon ősi, a görög mitológiákat idéző képek, természeti jelenségeket felvonultató sorok beszélnek a dolgok mélyén rejlő lényegről:
"Búzaszem vagy ember egyremegy/ Mert a világon minden egy!"
A vallásokon túl egy általánosabb hit is megszólal a versekben. E hit gyökerei messzire nyúlnak, sokkal korábbra, mint a mai népek vagy vallások. Valahová az emberiség hajnalának időszakába, s csak olyan távoli emlékek tanúskodnak róla, mint a Willendorfi Vénusz. A Nő-Anya-Földanya szimbolizálta termékenység, adakozás többször is visszaköszön a tanító célzatú költemények soraiban. Ahogy az eget fürkésző ember képe is, aki hol valami magasztos után kutat, keresi a választ kérdéseire, hol az égi színjátékban, az augusztusi csillaghullásban szeretne elmélyülni, s egyúttal magát meglátni a hullócsillagban:
"S az augusztusi csöndes éjben,/ A titok lesésben, hirtelen tudjuk,/ Hogy mind egyformák vagyunk/ Földön és égen akár a csillagok:/ Messziről jövő/ Rövid életű vándorok."
A környezetét nyitott szemmel szemlélő ember nem hallgathat arról sem, ami fáj. Történelmünk gyászos vagy felemelő pillanatairól, azok mai megéléséről, illetve meg nem éléséről. '48 márciusi ifjai, '56 hősei, Trianon vesztesei, az aradi vértanúk emléke a Magyarság zivataros történelmének mérföldkövei mind felelevenednek egy kis időre, s elgondolkodhatunk, hogy vajon mi, kései utódok, méltók vagyunk-e hozzájuk, a nagy elődökhöz. A költő válasza nem túl derűlátó:
"Mikor hígult fel a magyar vér?/ Mikor volt a pillanat,/ Mikor eldöntöttük: csak ennyit ér!"
De talán van remény, hisz márciusi ifjak
"Minden tavasszal elhozzátok ezt a reményt,/ hogy szívünk majd újra/ egyszerre veri a magyar virtus ütemét!"

ejmi

A búzakalász üzenete

Légy áldott Földanya!
Ki méhedbe fogadod magom rejtekét.
Légy áldott teremtő!
Magomba titkot rejtő.
Hisz ha nem jön létre e földi nász,
Nem lesz a magból kalász.
Légy áldott eső!
Ki könnyeiddel duzzasztod magjaimat.
Légy áldott Nap!
Ki aranylóra érleled kalászaimat.
Légy áldott ember!
Ki értelmet adsz létemnek,
Megölsz majd újjáélesztesz.
Légy áldott anya!
Ki lágy kenyeremmel táplálod gyermeked,
S zárd szívedbe üzenetemet:
Búzaszem vagy ember egyremegy
Mert a világon minden egy!

Augusztusi hulló csillagok

Vége van a nyárnak,
Ennek az illatos bájnak.
Már a tücsök is halkabban ciripel,
A rigó is lágyabban énekel.
Az augusztusi éjben,
Mint csodás tüzijáték,
Úgy hullanak a csillagok az égen.

Messziről jövő,
Rövid életű vándorok.
Csak egy pillantás a Földre
És szívük már nem dobog.

Hulló csillagok...
Ha megpillantjuk
A mi szemünk is ragyog.

Türelemre intenek.
Hisz gyakran órákig
Kémleljük az eget
Várva a csodát, hiába.
Máskor meg csak egy pillantás
És repül akár száz meg száz.

S az augusztusi csöndes éjben,
A titok lesésben, hirtelen tudjuk,
Hogy mind egyformák vagyunk
Földön és égen akár a csillagok:
Messziről jövő
Rövid életű vándorok.

'56 mai magyarjai

Mivé váltunk '56 óta?
Olyanok lettünk, mint egy
Magatehetetlen apóka.
Megmondják mit együnk,
Mit gondoljunk és mit tegyünk.

Túléltük a rabigát,
S most önnön tunyaságunk
Lett kalodánk.

Mikor hígult fel a magyar vér?
Mikor volt a pillanat,
Mikor eldöntöttük: csak ennyit ér!

Vajon miért hagyjuk, hogy
Földjeinken a parlagfű viruljon?
Gyárainkban a rozsda piruljon?
Hogy őseink munkáját
Az enyészet vegye át!

Csak akkor lesz újra a magyar, Magyar
Ha összefog s nem
Mindenki mást akar!

Ébredjünk fel hát és
Idézzük meg '56 mámorát!
De feledjük a harcot a sírást,
Maradjon csak a mosoly az összefogás!

A márciusi ifjakhoz

Ti szép emlékű márciusi ifjak!
Hová lett ifjonti szívetek hevülete?
Nem maradt mára más,
Csak szavaitok néma vetülete.

Hol a lelkes hazaszeretet?
Egyesült erőtök
szívremegtető hada?
Vajon hány szívet dobogtat
ma meg nemzetünk dala?
Alszik a magyar...
S álmában mindenét eladta.
Elfeledte ki volt apja, anyja.
Túl mély az álom, felkelni nehéz,
s csak halovány reménysugár az ébredés.

De csak magyar ébresztheti fel a magyart!
Sok szív együttes hangja tud
csak csapni akkora zajt,
hogy egy egész nemzetet ébresszen fel!
Úgy, hogy többé soha ne aludjon el!

Ti szép emlékű márciusi ifjak!
Minden tavasszal elhozzátok ezt a reményt,
hogy szívünk majd újra
egyszerre veri a magyar virtus ütemét!
Make a Free Website with Yola.