Neszmély
Református templom

Simon Zoltán és Keresztessy Csaba 1995-ben szondázó kutatásokat végzett a templom falain, s falai mentén. A lentebb következők jórészt az ő munkájukon alapulnak. Ezenkívül Szentessy László dolgozatából is felhasználásra kerültek adatok.

Leírása:

A templom a 10-es főút mellett, kőfallal övezett kertben áll Neszmély ófalui részén. Kerítésfala szabálytalan alaprajzú, északi szakasza hiányzik. Az eredeti déli szakaszt 1954-ben az országút szélesítése során elbontották, s 1,6 m-rel beljebb építették fel újra. Ennek során került elbontásra a délkeleti sarokban álló építmény nagyobb része is. Keleti és nyugati oldalain egy-egy - 1816-os évszámmal datált - későbarokk, szemöldökgyámos záródású, zárókővel gazdagított keretelésű kapu nyílik. A török időkben elhagyatott templom falai mentén a lezúduló esők nyomán keletkezett időszakos patakok mintegy másfél méteres feltöltődést okoztak, valószínűleg emiatt is emelhették a kőfalat, de körzejátszhatott ebben a település ütközési zónában lévő helyzete is. A nyugati és keleti falban, részben elfalazva, lőrések láthatók, amik erődítés jellegét erősítik. Török korabeli ábrázolásán még nincs kőkerítés.
A templom épülete keletelt, egyhajós, nyugati oldalán közel négyzetes alaprajzú toronnyal, támpilléres, polygonális záródású szentéllyel. A zömök, a hajónál alig keskenyebb, csaknem az órapárkány magasságáig armírozott tornyot körben egyszerű rézsűs kőlábazat kíséri, mely a déli oldalon álló ajtónál megszakad. Az ajtó egyszerű kialakítású, egy gerendával vízszintesen lezárt nyílás. Alsó szakaszán a jelenlegi kávák tégla falazatával részben eltakarva az egykor itt állt gótikus kapu tagozatai ismerhetők fel. A jelenlegi jobb oldali kávát kísérő íves vonalú, domború falazat további középkori maradványokat sejtet. A torony alsó emeletszakaszában északi, nyugati és déli irányban három szűk ablak nyílik, négyzetbe illeszkedő tompa csúcsíves, az északi kivételével, pálcataggal gazdagított kőkerettel. A felső két emelet magasságában valamivel keskenyebb a torony. Egy emeletnyi szakasza nyílástalan, feljebb nagy barokk ablakok nyílnak, felettük órapárkány és hagymasisak.
A – sarkain csaknem a jelenlegi párkánymagasságig armírozott – hajó déli oldalához, a bejárat elé egy – 1995-ben, az 1891-es előzmény elbontása után épült – előcsarnok csatlakozik, innen indul a kórusfeljáró is, egy egyszerű, nagyméretű, téglalap alakú, szegmensíves nyílással. Az előcsarnokból bejárat nyílik a hajóba, mely egy jellegtelen, téglalap alakú nyílás, melynek alsó részén a korábbi nyílás elkent profilú maradványai láthatóak. Felette téglalap alakú ablak nyílik. Tőle jobbra, a korábbi előcsarnok keleti falának elbontásakor előkerült gótikus ablak rézsűs jobb oldali kávája, valamint könyöklőjének és csúcsíves záródásának maradványai láthatóak. Az előcsarnoktól keletre a hajófalat egy jellegtelen, keskeny, téglalap formájú ablak töri át.
A hajó északi homlokzatának tengelyében a falsík kissé visszaugrik, itt egy élszedett kőkerettel szegélyezett, kétrészes, csúcsíves záródású, részben elfalazott, nagy középkori nyílás látható, melynek felső részén két neogótikus ablakot alakítottak ki. A visszaugratás sarkaiban gótikus boltozat levésett nyomai fedezhetőek fel. Mindez arra utal, hogy a hajó északi oldalához egykor egy – mára már lebontott – későgótikus, bordás boltozatú építmény, alighanem kápolna csatlakozott. A hajón – alighanem a jelentős feltöltődés miatt – sehol sem fedezhető fel lábazat.
A szentély a nyolcszög felével zárul. Hat támpillére – a déli oldalon kettő, a záródás sarkainál egy-egy – ma is áll. Vízvetőjük homorlatos profilja későgótikus, felületüket, mai állapotukban, betonlapok fedik. A szentély déli oldalán, az első és második támpillér között nagyméretű, levésett tagozatú és mérművű, későgótikus ablak látható. A hajótól számított második és harmadik támpillérre támaszkodva előtető áll, alatta jelenleg neogótikus formájú ajtó nyílik a templomtérbe. Itt a külső járószint kissé mélyebben helyezkedik el, mint egyebütt, ezért a két támpillér oldalán, illetve az ajtótól jobbra és balra előbukkan a szentély gótikus, rézsűs lábazata.
A déli oldalon leírt ablakkal megegyező formájú és méretű gótikus ablak látható a szentély délkeleti és keleti falának tengelyében. Ezek közül a délkeleti ablak tagozatait és mérművét a jelenlegi tok elhelyezésekor szintén teljes mértékben lefaragták, míg a keleti el van falazva, itt azonban még felfedezhető a mérmű felső karéjának csonkja.
A szentély északkeleti homlokzatán jelenleg az előzőekhez hasonló formájú és méretű, azonban kutatás nélkül is valószínűsíthetően, neogótikus ablak látható. A szentély északi falát jelenleg nem töri át nyílás és támpillér sem emelkedik itt. Ezen a szakaszon feltételezhetjük az egykori sekrestyét.
A frissen tatarozott tornyon kívül a templomot rossz állagú sárga vakolat fedi.
Az épület belseje mai formájában nem idézi a középkort. A toronyalj egykor közvetlen kapcsolatban állt a hajóval, a nyílás jelenleg el van falazva. Jelentős mélységű fülke található az északi falban is, ez azonban sosem lehetett nyitva, hiszen a torony lábazata az északi falon folyamatos. A templomtér spártai puritánságú. A szószék a szentély keleti falához támaszkodik. A nyugati oldalt széles fa karzat foglalja el, mely két – a századforduló környékére datálható – öntöttvas oszlopon nyugszik. A berendezés egyébként semmiféle műértékkel nem bír. A templomteret síkmennyezet fedi.

Képek a templomról

Története:

A templomon felfedezhető, művészettörténetileg értékelhető részletek legalább két középkori, közelebbről gótikus periódusra utalnak. A torony és a hajó „in situ” gótikus elemei némileg elütnek a szentély jellegzetességeitől. Bár előbbiek gótikus részletei olyannyira általánosnak mondhatók, hogy az Anjou-kortól a Zsigmond-kor derekáig megtalálhatóak a magyarországi anyagban, mindazonáltal a szentély műrészletei inkább a Mátyás-korra mutatnak. Ezzel szemben a korábbi gótikus periódus pontosabb datálásához hozzásegít bennünket a toronyablakok pálcatagos keretelése, mely a Zsigmond-kor elejére utal.
A település felemelkedése a Hanckófiak birtoklásával párhuzamosan indulhatott meg, nagyon valószínű tehát, hogy a korábbi gótikus periódus e családhoz köthető. Talán nem tévedünk nagyot, ha a templom építésének kezdetét e Hanckófi család kizárólagos neszmélyi birtoklásának 1396 körüli kezdetéhez kötjük. Mivel 1404-ben Zsigmond király Neszmélyen tartózkodott, feltételezhetjük, hogy a templom ekkorra már állt.
A későgótikus periódus datálására még ilyen lehetőségünk sem nyílik, mindössze a műrészletekre hagyatkozhatunk, ezek azonban – mivel számos részletet a teljes feltárás hiányában még nem ismerhetünk – meglehetősen általánosan elterjedt formát mutatnak, melyek – egyelőre – mindössze egy XV. század végi datálást engednek meg.
A török időkben ritkán lakott, olykor elnéptelenedő falu sorsában a templom is osztozik, állaga leromlik. Újbóli használatba vételére az első fogódzót a reformátusok által 1633-ban öntetett harang jelenti. Miután II. József türelmi rendeletéig (1781. október 25.) a reformátusoknak tiltva volt új torony emelése, vagy a meglévő használata, a harang elhelyezésére – minden bizonnyal már ekkor – egy fa haranglábon kerülhetett sor.
A Historia Domus néhány későbbi adata szintén erre enged következtetni. Egy 1743. március 20-i bejegyzés, mely az új harangláb felállításáról számol be, a régi építési idejét 1696-ra teszi, ugyanakkor megemlíti, hogy a harang már száztíz esztendeje szolgál.
Fényes Elek munkájában – a templom 1670-ben történt megújulásáról tesz említést, bár erről egyéb – ezt megerősítő – forrással nem rendelkezünk.
1780-ban újabb javításokra került sor, ekkor magában a templomban is. Az addig padlózatlan járószintet „megdeszkázták”, valószínűleg – az ez alá rakott homokos feltöltéssel – megemelve a járószint magasságát, több helyütt kijavították a vakolatot, és az egész belsőt kimeszelték. Az északi falra ekkor festi fel a tízparancsolat feliratát a helyi születésű ifjú Nemes Patkó András.
Ekkor – a kerítéskapu javításával kapcsolatban – a forrás „Görög-bástya” néven tesz említést a délkeleti sarokban álló építményről.
Az 1783-as földrengésről szóló – szintén a Historia Domusból származó – bejegyzés újabb fontos adatokat tartalmaz, hiszen a károk leírásakor „a mi tsonka tornyunk”-at említ. Ekkor a toronyról „… a felső szegletkövek észak felől lehullottak, a templom tetejére is estek kisebb darabok. Egy nagyobb darab, nevezetesen mázsányi nagyságú a templom tetejét beütötte, a padlózatot bétörte, és a nagy kő oda beesvén egy széknek a karzatján megakadott.”
A türelmi rendelet ugyan lehetőséget biztosított a templom teljes rendbehozatalára, s 1786-ban meg is kezdődött az építkezéshez szükséges anyagok egy részének megvásárlása, de a gyülekezet rossz anyagi helyzete miatt a munkálatok csak a következő évben – 1787. március 19-én – indulhattak meg, és tizennégy héten át tartottak.
A Historia Domus szerint ennek során bontották el a hajó északi oldalán későgótikus kápolna „romladozott falait”, s az onnan kitermelt köveket eladták a „Komáromi Református Atyafiaknak”, akik azokat új templomuk alapozásánál használták fel.
Ezt követően „a sokszori földindulások miatt elerőtlenedett” tornyot bontották vissza „a templom tetejéig”, majd – vasrudakkal és kapcsokkal megerősítve – „a régi magasságig” felfalazták, erre zsindelyezett, zöldre mázolt tető került. A torony alatti – korábban elfalazott – kapu ekkor kibontásra került. A kívül-belül újonnan vakolt torony két harangot kapott: ide került a már többször említett – 1633-as – régi, valamint egy – abban az évben öntetett – új harang is. (Utóbbi felirata: „GOSS MICH IN OFEN IOSEPH BRVNER 1787. NESZMÉLYI REFORMATA SZENT EKKLESIA ÖNTETE.”)
Elképzelhető, de nem bizonyos, hogy ekkor került elbontásra a szentély gótikus boltozata is, Rómer Flóris 1861-ben már csak a boltindításokat találta meg. Ugyanekkor megerősítették a rossz állagú támpilléreket, és az épületet újravakolták.
Bár 1860-ban Haas Mihály – állítólag – készített alaprajzi felvételt a templomról, mely a bécsi Központi Műemléki Bizottsághoz került, az első általunk ismert szakszerű leírás és vázlat, a már előbb említett Rómer Flóris nevéhez fűződik.
1861-ben készült leírása szerint: „a református templom XV. századbeli góth keletelt építmény. Szentélye 5° hosszú 3° 2´ széles, a hosszhajó 11° hosszú, 4° széles. A sokszögű apsis keleti fala 1° 2´ 3˝, a csúcsíves diadalívnek magassága 1 1´. A régi ívezetnek csak nyomai maradtak fenn, a mennyezet jelenleg gerendázatból áll. A torony a templommal együtt köröskörül futó talapzattal és annak kőfedőveivel van ellátva, maga a torony 3° 3´ mér négyzetben; támakkal, melyek egy osztályúak, 2° 3´ magasak, 3´ 6˝-2´szélesek, kőből építvék, csak a szentély bír köröskörül, az ablakok csúcsívesek, tagozat híával vannak, kifelé tölcséresen szélesedők, 2´ 9˝-4´ 5˝ méretekkel, 1° magassággal. A templom fallal van kerítve, melyen lőrézsek vannak alkalmazva, a szentélynél e fal szintén octogonnal végződik, melyet bástyának is lehetne tekinteni.”
A Rómer-jelentéshez csatolt rajzok még ábrázolják a hajó egyik déli ablakát („templom ablak a torony felé”), valamint a szentélyablakokat is, melyekből már akkor is hiányoztak a mérművek. A jelentés említ egy „gót betűs” keresztelőkutat is.
1874 tavaszán a toronytető renoválását végezték el, s a csúcson csillagot helyeztek el.
Az 1880-as évek első felében szintén a tető javítására került sor.
1891-ben – mint már említettük – a déli homlokzat elé stílustalan előcsarnokot emeltek, mely 1995-ben került elbontásra. Valószínűleg ekkor bontották le a diadalívet is, mely a Rómer-féle alaprajzon még szerepel, de Sztehlo Ottó 1912-ben már elbontottként említi.
A Komáromvármegyei és Városi múzeum Egyesület 1912. június 30-i keltezésű levelében kérte a Műemlékek Országos Bizottságától szakértő kiküldését, valamint anyagi támogatást a templom renoválásához.
A MOB Sztehlo Ottó másodépítészt bízta meg a helyszíni szemlével, aki 1912. október 14-én tett jelentést arról.
E szerint: „… Ezen XV. századból eredő templom, az idők folyamán végzett átalakítások és tatarozások folytán ma már műemlék számba alig vehető. Eredeti csupán a XVIII. században épült felső torony emelete a sisakkal. A szentély diadalíve, ennek falpilléreivel elbontatott. A hajóban úgy a déli mint az északi oldalon egyszerű egyenes záródású ablakok törettek. A szentély ablakaiban mérművek hiányzanak, mai csúcsíves szabálytalan záródásuk ujjabb kori tatarozás. A szentély boltozata is hiányzik, egy emberarcot ábrázoló boltvállkő, mint másodelhelyezés, a déli előcsarnok bejárója felett, zárókő gyanánt szerepel (belül). Az egész templom gerenda mennyezettel van ellátva, látható gerendákkal. – Jelentéktelen újabbkori karzata 2 vasoszlopon és vasszerkezeten nyugszik. (emelkedő pódiummal fából.) A szentély támpillérein találhatók még egyszerű rézsűpárkányok csonka maradványai.
A templom kőfallal van körülkerítve. A templomtól délkeletre hajdan baptizerium állt, ezen kápolna déli és keleti falának alja kerítésfalul felhasználtatott. Kis sekrestyéjéből és szentélyéből alacsony (2,80 m magas) fedett kamra van alakítva és használatban. … A támpillérek részűi helyenként erősen meg vannak támadva.
A templom falai jó karban vannak, csak a tetőzsindely fedése különösen az északi oldalon korhadóban van. A torony zsindelyfedése újabb és csak kijavítást igényel. A templom fedelének zsindelyezése teljesen megújjítandó. A támpillér rézsűk valamint a torony főpárkányának tatarozása kívánatos. …”
A Sztehlo-jelentés, alaprajz és metszet több fontos információval szolgál. Leszögezi, hogy a szentély ablakainak mérművei hiányoznak (ez már a Rómer-rajzokon is látható). Elárulja, hogy a hajó mindkét (!) oldalán egyszerű, egyenes záródású ablakokat törtek (tehát az északi hajófal neogótikus nyílásai csak később kerültek kialakításra). A nyugati oldal öntöttvas oszlopokon nyugvó karzata már áll, viszont a diadalívet akkorra már lebontották. Az alaprajz tanúsága szerint a szószék ekkor még a szentély északi oldalán, a diadalív helyén állt, a szentély keleti ablaka pedig ekkor még nyitott volt. Ugyanakkor be volt már falazva a szentély déli oldalának keleti ablaka, alatta mind az alaprajzon, mind a metszeten felismerhető egy szegmensíves záródású sedilia. Még élt a közvetlen kapcsolat a toronyalj és a hajó között is.
Sztehlo fontos információt nyújt a ma a tatai múzeumban őrzött un. neszmélyi fej akkori helyzetéről is. E szerint az a déli előcsarnok bejárója felett belül, zárókő gyanánt volt másodlagos beépítésben. Bár Sztehlo a követ boltvállkőnek tartja, igen valószínű, hogy az egykori – középkori – 1891-ben átalakított kapu eleme volt, mégpedig az áthidalás vállánál gyámkőként elhelyezve. Feltételezhető párja időközben elkallódott.
A körítőfalról – bár már Rómer is említi – Sztehlo készítette az első alaprajzot. Feltételezése szerint a körítőfal délkeleti szegletében egy gótikus keresztelőkápolna (kör alakú hajó, polygonális szentély, északi oldalán sekrestye) maradványait foglalták bele. Az érdekes feltevés csak ásatással volna tisztázható.
A „szentély” és a „sekrestye” 1912-ben még fedett volt.
Sztehlo a jelentéshez négy darab fényképet is mellékelt, melyek azonban – jelenleg – még lappanganak.
Szintén a MOB megbízásából – egy tatarozás kapcsán – 1921. október 13-án Fritz Oszkár járt Neszmélyen. Jelentése szerint: a „templom műemléki értéke igen csekély, mindössze a szentélynek a XIV. századból való falai sima ablakaival és egyszerű támpilléreivel vannak meg eredeti formájukban”.
A templom állagáról szólva Fritz megállapítja:
„… A templom jelenlegi állapota úgy a hosszhajó tetőzetének valamint a toronysisak héjazatának sürgős megújítását kívánja. A jelenlegi zsindelytető olyan rossz állapotban van, hogy azt kijavítani nem lehet, azt egész uj borítással kell pótolni. …” A renoválást illetően a hajó fedését Fritz Oszkár cserépfedéssel, a toronyét pedig bádogozással tartotta megvalósíthatónak, „régi eredeti alakjának feltétlen pontos megtartásával.”
Ez a jelentés – végső soron – új információval nem szolgál, az általa közölt tények, a boltozat 1880-as évekbeli lebontásáról, illetve „eredeti” formájú ablakok említése, nem tűnnek megalapozottnak.
1932-ben került sor az épületen az utolsó nagyobb arányú beavatkozásra. Ekkor került elfalazásra a tornyot a hajótól elválasztó ajtó, a szentély keleti homlokzatán – a második és harmadik támpillér között -, a Sztehlo-metszetrajzon látható ülőfülke helyén, új bejáratot nyitottak. Ekkor került elő az a két későgótikus ablakbéllet-rétegkő, mely ma a szentély délkeleti oldalánál a földön hever, s egyikébe 1932-es évszám van vésve. Ezek csak az ülőfülke fölött egykor állt ablakhoz tartozhattak. A tatarozás során a tető zsindelyét palára cserélték. A belső renoválással egyidejűleg ekkor helyezték át a szószéket az északi faltól a szentélybe – szintén egy ablak elfalazása árán. A templom vizesedésének elkerülésére mind kívül, mind belül jelentősen megemelték a járószintet is.
1954-ben áthelyezésre került a kerítésfal déli szakasza.
1960-ban az Országos Műemléki Felügyelőség útmutatásával a torony helyreállítása valósult meg.
Az ekkor végzett megfigyelések összegzéseként született meg a templommal foglalkozó, mindeddig egyetlen tudományos igényű tanulmány Tombor Ilona tollából, mely azonban – valószínűleg a kutatás rövidsége okán – nem mentes a téves következtetésektől sem.
1971-ben külső-belső tatarozás történt.
Make a Free Website with Yola.