Neszmély
Épített örökség

Épített örökségünk (vagy ami megmaradt belőle)

Református templom

A templomon két építési periódus nyomai fedezhetők fel. A korábbi a XIV. század legvégére datálható, ekkor épült a torony illetve a hajó nyugati része. Egy évszázaddal később a hajót kelet felé meghosszabbították, s ekkor épült a mai szentély is. A háborús pusztítások illetve a protestáns puritanizmus következtében gyakorlatilag minden gótikus díszétől megszabadult, ezeknek csak csekély nyomai fedezhetők fel. A török időkben vették át a reformátusok, s birtokolják mind a mai napig. Részletesebben

Katolikus templom



A XIX. század végén épült. Felszentelésére 1894. július 8-án került sor. Az eredetileg négy fióktornyos templomtorony a II. világháborúban megsérült. Jelenlegi formáját a felújítás során nyerte el. Részletesebben

Király-kút



1439-ben a török ellen indult Albert király visszaútján, már betegen, megpihent a faluban. Ezen a helyen, egy forrás mellett halt meg. Ennek emlékére kapta nevét a kút. Részletesebben

Rom a Vár-hegyen



A Vár-hegy tetején lévő földvár (Nagyvár) közepén egy négyszögletes kő őrtorony csekély maradványai láthatók. Építéséről és pusztulásáról nincsenek információink. Részletesebben

Római őrtorony a Kalin-hegyen



A Kalin-hegyen a limes részeként egykor római őrtorony állott. 1997-ben régészeti ásatás keretében próbálták a föld alatt még esetlegesen meglévő nyomait feltárni. Részletesebben

Általános iskola


Makovecz Imre tervei alapján épült 1990-91-ben. 1991 őszén vehették birtokba a diákok és tanárok. Részletesebben

Make a Free Website with Yola.